Veritatis Imago 2021/1. szám

Egész szám letöltése egyben

A szabad királyi városok ügye az 1843/44. évi országgyűlésen egy vármegye és egy város szemszögéből

Deák Ádám
Absztrakt

A vármegyék nagy remények közepette várták az 1843/44. évi országgyűlés összehívását, hiszen az ezt megelőző 1839/40. évi diéta sikeresnek volt mondható a maga 55 törvénycikkével. V. Ferdinánd végül 1843. május 14-re hívta össze a következő országgyűlést. Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy a szabad királyi városok ügyét bemutassam Csanád vármegye és Debrecen város követutasításain és országgyűlési felszólalásain keresztül. Sorra veszem a legfontosabb ügyeket, amelyek felmerültek a városi kérdéssel kapcsolatban. Ezek közül a legfontosabbak: a városok szavazatszáma az országgyűlésen, a polgárjog megszerzése, valamint a főfelügyelői intézmény voltak. A szavazatszám kérdése az egyik legégetőbb probléma volt, hiszen az összes szabad királyi város egyetlen szavazattal rendelkezett. Csanád vármegyét Bánhidy Albert és Kállay Ödön, Debrecent pedig Komlóssy László és Nagy Sándor képviselték ezen az országgyűlésen.


Egy elfeledett szegedi polgár. Adalékok dr. Kószó István életéhez, munkásságához

ifj. Tóth István
Absztrakt

Aki Szeged helytörténetével foglalkozik, annak Kószó István neve ismerősen csenghet. Ismert ügyvéd, politikus, a szegedi függetlenségi párt elnöke, országgyűlési képviselője. A világháború után az Antibolsevista Comité elnöke, a szegedi kormány minisztertanácsosa, később nemzetgyűlési és felsőházi tag, belügyi államtitkár. A város kulturális, társasági életének egyik mozgatórugója. Tömörkény István egyik legkedvesebb cimborája. Kis túlzással állítható, hogy neve minden helytörténeti monográfiában feltűnik, ám személyéről, munkásságáról már annál kevesebbet tudunk, csak címszavakként tűnik fel a neve. Úgy tűnhet, hogy sokat tudunk róla, ám mégis keveset. Ennek a paradox képnek a feloldása a célom, hiszen korának az egyik legismertebb és nagyra becsült polgára volt Szegednek, aki megérdemli, hogy neve, munkássága ne a feledés homályába vesszen, hanem újból előtérbe kerüljön. Ebben már a kezdeti lépéseket Apró Ferenc és Lengyel András megtették Tömörkény Istvánról szóló munkájuk során. Jelen tanulmányom Kószó Istvánnal kapcsolatos újdonságokra fókuszál, eddig ismeretlen képekre, illetve olyan adatokra, melyek eddig hibásan vagy hiányosan szerepeltek.


Járványtörténet és oral history. Módszer és tapasztalatok

Szolnoki Zoltán
Absztrakt

Az oral history módszertana a 20. század első felében kezdett körvonalazódni a történettudományon belül. A szóbeli források rögzítése és gyűjtése kezdetben azt a célt szolgálta, hogy bizonyos speciális témákban (például az I. és a II. világháború hadtörténeti eseményei) a személyes élmények, visszaemlékezések megőrződjenek. A szakirodalom először kételkedve fogadta az ilyen típusú dokumentációk értékét, de napjainkra egyértelművé vált, hogy az elbeszélt történelemnek létjogosultsága, sőt egyes esetekben komoly forráspótló jelentősége is van. A 2020 elején kialakult világjárvány új kihívások elé állította a társadalmat és a történettudományt is. Felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet tudományos szempontból használható anyagot gyűjteni egy olyan eseménysorról, amely túlzás nélkül tekinthető a velünk élő történelemnek. A választ az oral history módszere jelentette. Jelen írásomban bemutatom az elbeszélt történelem módszertanát, historiográfiai hátterét, valamint a jelenleg is folyamatban lévő múzeumi anyaggyűjtés tapasztalatait.


Muzeológiai tapasztalatok Norvégiában

Szilágyi Kata
Absztrakt

Számos múzeumot, kiállítóhelyet, szabadtéri régészeti és nemzeti parkot, régészeti lelőhelyet és feltárást tekintettem meg Norvégiában a koronavírus okozta korlátozások mellett is a 2020-as évben. Észak-Európa társadalmi, kulturális, nyelvi, infrastrukturális, oktatási és intézményi szempontból is nagyon különbözik Közép-Kelet-Európa országaitól. A szakmai körút során tapasztalt muzeális impulzusokat kívánom bemutatni, amelyben igyekszem nem csak a puszta tények, leletek és adatok tömkelegét közvetíteni, hanem az általam megélt eseményeken keresztül próbálom átadni a kortárs észak-európai kulturális élet egy kis szeletét. Öt nagy egyetemen (University of Oslo, Stavanger, Bergen, Tromsø, Trondheim) folyik régészeti képzés és mindegyik esetben a múzeumok az egyetemekhez tartoznak, így garantálva a múzeumi kutatás és az egyetemi oktatás szerves kapcsolódását és egyensúlyát Norvégia egész területén. A Viking Hajó Múzeum és Munch Múzeum 2019 óta részlegesen zárva tartanak, ugyanis teljesen új, a műtárgyaknak megfelelő környezetet biztosító múzeumi épületeket alakítanak ki, hogy Norvégia világhírű kulturális örökségét méltó módon tudják bemutatni.